2017. október 10., kedd

Ősz

Így október közepéhez közel ideje visszanézni az elmúlt időre.
Felnőtt életem talán legszebb nyarán vagyok túl. Még akkor is, ha volt benne nem túl jó rész, de erről majd később.
Voltunk egyet a hegyekben. Már évek óta nem ejtettük meg az ilvai kiruccanást, de július elején sikerült.
Már hiányzott a hegyi levegő.
Mi egy elég kemény vihar után voltunk fent a hegyen, kicsit összetörte a fákat.
De a gyepszintben minden maradt a régi...
És a grillezés is olyan volt mint rég.
Egyébként pedig folytattuk a nyár elején elkezdett kétlaki létet. Amint tehettük mentünk falura. Így, hogy egy már alapszinten (vagy annál picit jobban, talán) felszerelt ház áll ott is a rendelkezésünkre egészen könnyű váltani. Már nem kell mindig mindent magunkkal vinni, így egy-egy táskával el tudtunk indulni.
Sütögettünk, főztünk.
Fotózgattam.
Megvolt az első őszi ottlétünk is. Noha nehéz az éjszakai fűtés fával, mert gyakran kell a tűzre tenni, talán ez a 4 éjszaka-5 nap tetszett a legjobban az ottalvásaink közül. Ropogott a tűz, a két gyerek meg nyugodtan aludt mellettem - kell ennél jobb?
Az egyik hajnalban fagyott is.
Tervezzük, hogy ősszel-télen is megyünk.
Volt egy kéztörése is Klárinak. Az ovi első napján. 3 óra ovi után 48 órát töltöttünk a kórházban, és még hátravan a tűzódrótok kiműtése két hét múlva. Számomra nehéz volt a vállig érő gipsszel való együttélés (az öltöztetésbe, fürdésbe nagyon bezavar), de őt nem zavarta a szórakozásban.
És kötöttem is. Nem sokat, de amit sikerült, az nagyon jólesett. Most épp egy kesztyűt kért egy barátnőm, és tervben van egy blúz magamnak. De ezekről külön poszt kéne...

2017. július 5., szerda

Hosszú nappalok ideje

Ugyan már nem a leghosszabbaké, de sikerült kihasználni a sok fényt. Az elmúlt két hetet nagyrészt falun töltöttük - hazajöttünk egy-egy napra és mentünk is vissza. Dolgozni kellett, és mire befejezzük a munkát (még van belőle egy pici), addig lejár B. szabadsága is. Viszont a rengeteg munka mellett voltak csodás pillanatok, jól éreztük magunk.
Reggelente, mielőtt nekikezdtünk a munkának kávéztunk a harmatos udvaron,
s ha a gyerekek is ébren voltak akkor megnéztük ahogy a tehenek a legelőre mennek a kapu előtt,
sőt a szomszéd gazdaságát is számbavette Mák.
Aztán jött a munka.
A terv az volt, hogy egy kerti grill-sütőkemence együttest építünk.
Volt egy elképzelésünk, volt egy rajzunk - de nem volt kemenceépítő mester segítségünk.
Az alapokat megöntöttük, aztán vártuk, hogy száradjon a beton.
És nekikezdtünk a kemencének.
Szépen kiraktuk az alját élére rakott féltéglákkal, majd a belsejüket félmagasságban megtöltöttük üvegcseréppel, homokkal telítettük, majd ezt a részt lefedtük egy réteg égetett téglával.
És következett a kemence fala.
Egyik oldalát egyik szomszédunk rakta fel, a másik oldalát én.
Agyag volt a kötőanyag, majd agyaggal tapasztottam le a kemencét.
Sok réteggel.
A kemence viszont stabil, nem csak Klári alatt nem omlott be, de alattunk sem - csak arról nincs kép:
A kémény kőművesmunka volt, kőműves csinálta.
Eközben viharok jöttek-mentek.
Volt vagy két villámcsapás is a faluban - szerencsére nem nálunk, minket megvédett a templom, ahol viszont kiégett a villámhárító kábele.
Aztán elkezdtük lassan kiégetni a kemencét.
Égett benne egy kis tűz, amikor átjött egy barátunk a feleségével, mondtam nekik, hogy kellett volna valami ropit süssek az új kemencében - ez adta meg a barátnőnek az ötletet, hogy mi lenne, ha másnap kenyeret sütnénk?
Így lett másnap kenyérsütés. Én ugye régi kenyérsütő vagyok, de kemencében ez volt az első alkalom.
Kati barátnőm megmutatta mit hogy kell.
Hozta az eszközöket is - kenyérformát, varizsolót, bevetőt.
Eközben már készültek a saját edényeim - kenyérformák, kalácsformák, tepsi, pizzaformák.
A kenyerek után sütöttünk egy kis pizzát is.
A következő napokon elkészítettük a grillezőt is.
Megtanultam csempét rakni meg fugázni.
Vasárnap elkezdtem az első felügyelet nélküli kenyérprogramomat. Kalács is tervben volt, de elmaradt - amikor el kellett volna kezdeni telefonált egyik szomszéd, hogy fent van a toronyban, javítja a kiégett villámhárítót, ha gondoljuk menjünk fel mert ilyen alkalom nem tudni mikor lesz újra.
Mákot nem volt kire hagyni, így magunkkal vittük, és a torony második szintjén sírni kezdett, én visszafordultam vele, a toronyba csak B. ment fel.
Bánom, hogy nem sikerült nekem is felmenni, de hátha majd egyszer lesz még alkalom...
Harangoztak is, és az nagyon ijesztő volt B. elmondása szerint, mert az egész szerkezet remegett.
A visszaút a temetőn keresztül vezetett (voltam már párszor, lehet írok róla egyszer) -
tényleg olyan örök nyugalom érzése lengi be a helyet.
Szóval így esett, hogy nem lett kalácsom is a kenyerek mellé.
No de kipróbáltuk a pizzaformákat is.
Néha sikerült egy-egy fotó erejéig otthagyni a munkát:
Volt, hogy a szomszéd birkája átszabadult hozzánk Mák örömére:

Élményekkel teli napok után eljött az esték nyugalma
a meleg fények
a csend.
Ilyen gyönyörű időszak után szinte rosszul esik itthon ülni - vágyom vissza. És hamarosan újra megyünk.

2017. június 18., vasárnap

Csere

Egy balesetecske nyomán a régi fényképezőgépem tönkrement - kiesett az autóból és az akkus rész zárószerkezete beadta a felmondását. A kendőket már úgy fotóztam, hogy kézzel tartottam az ajtócskát, hát szenvedős menet volt, komolyan.
Én ezt a gépet szerettem. És úgy döntöttem, hogy az utánakövetkező hasonló Nikont veszem meg (és talán egy életre leköteleztem magam a Nikon mellett, de ez még az előző géppel történt). Olyan gép kell amivel rendes makrókat tudok fényképezni, és az előző nagyon bevált.
Volt más gép a kezemben az idők során, Nikon is (de más széria, nem az L100 és utódai), és az sem csinálta azt amit akartam.
Így történt, hogy pénteken elmentem az üzletbe, és megvettem egy L340-est. Nem utolsó generációs, nem tükörreflexes, nem teljesen manuális - de ugyanazt csinálja amit az L100, csak kicsit jobb minőségben.
Így:
Úgyhogy a kötésképtelen időkre lesz más szórakozásom a vakációban.
Még csak ismerkedünk, de azt hiszem, jó lesz ez...